53________________________________________Diletták_________________________________________

 
Diletták

(politúr)
Hogy az ember kihajol
valami balkonról kicsikét,
fölnéz, lenéz, hogy hát
hol nyílik neki is pipitér.
De bizony nem nyílik neki más,
csak a gumirózsa,
ecsetet vesz a képzeletében,
hogy szépen bearanyózza.
Sej, mintha csatahajón lenne
postás, vagy bolgárkertész,
néha olyan hiábának
tűnik ez az egész.
Aztán csak fényesinti a kilincset
tovább a könyökével,
lábat töröl, ami jól elkopódik,
hogy egyszer majd belépjen.
Igaz, hogy vannak helyek,
ahol még jobb a megélhetés,
de ott meg a másik szempontból
nem igen tökéletes.
A probléma újra nől mindig,
amint hogy a borosta,
de az ember élete
mégiscsak több, mint a bérlista.
A dalos kis pacsirta
fönn a levegőégben szárnyal,
és egyszer csak találkozik
egy középhatósugarú rakétával?
Ennél bizony nagyon
nagyon sok a jobb dolog,
azok is csak az ábécében
veszik az úttörőkolbászt, a szónokok.
Szebb kitekinteni, ha azt mutatják,
hogy Pioneer Avroszimov
elhagyja a bolygórendszert,
és a messzeségből táviratoz.
És van sok más, aminek
bizony nem kis a hordereje,
valahogy nem lehet evvel
az arcát fel-felsikálni derüre.
Több lakk, mint kolbász
és olyan sokan az árnyalatok,
hogy bírjak belátni valamiről,
amiről kilátva nem tudhatok?
Nehéz az emberi hold mindegyre,
bárha telibb hasa fölött dobog,
nézi, az egek érszűkületén
lassan növő meszek a csillagok.
Szél támad, kinyíló vitrinajtó a lélek,
az embert hátba üti,
lapockáját akkor a szálkásodó
deszkához odaillegeti,
vakarja hám a hámot körkörös,
nehéz mozdulatba,
csak inkább fényesül, mint elmúlik a viszketés.
Politúr ad astra.