18_________________________________________Lamenthák________________________________________20

 
Garnidallam

Tribün a rúzsos szájhunytban, létartó,
nagy drapériák mögött a lenyelt suhogás,
eső folyik le csíkban, tengerig, maszatol
csókos vakotát, vastag, üleplő mirha-zaftot,
e pípes garniszálló ablakát, belátni most az ég
alá, fondor homállyal megtintázkodom.
A kávéfőző sompoly sziszegői hagynak kicsit
az ablaknál időzni, rózsás szájnyugta
békés perce ez. Esik, folyik le csíkban
málnaöntet, dagadtra ázik garnitükröm,
mint dobra szórt bab messziről, püffedt
keretben taps ropog. Amott a felsötétlő
mumszmosoly alól a fúvószenekar kigyalogol,
tenyere fényesül a csatton, már álmában is
összecsattan, holnap az anzix matt felén
sorba áll újból kottajegyért, ünnep folyik,
folyik le csíkban, lába leér a tengerig,
mossa a foncsort föld alá, mossa a szálloda alá,
a mélyen úszó étteremben pávát filéznek, torka
nyitva, s a belsőség már kannaszám,
farktollai eligazítva, olyképp, hogy
túlmutat magán, kopasztás bűzét ellegyezni
kész, föltisztul így a felleges vidék,
s ellátni messzebb, garnírung felé.
Hogy elhevert a horizont, hegyek,
megannyi gégeporc iramlanak a bőr alatt,
hanyatthomály púderverésben, nyaktáji
népaláfutás. Kevéske fényhez csippentve
torkát, ki az, ki itt most szembenéz,
kié e kékes duzzanás, kié a foncsorvesztett
ablakon ki-beszivárgó rajzolat? Mintha
esőn át, ázott púderszárnyakon át
lehelne rám szemből, az állami postáról
valaki s égetne szájmeleg nyoma,
mintha titkos stemplit ütne nyakamba,
kannamélyben a pávanyelvnek hiába egy
a hangja. Eső folyik le csíkban a tengerig,
eső igen magasról, rózsás megafon leve gőzöl,
míg én az ablaknál időzöm, ablakba,
falba, vaktükörbe, belémszakad a fekete,
a jegyrekotta, garnidallam, pástétomvalcer
kannaszám, pohár-forma tenyérrel állok,
üveggel beharapva szám.